• |  

Kiadó reklámfelület

2018.08.16 Ábrahám

   

’56-ra emlékezett a megyei közgyűlés


A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése ünnepi ülésen emlékezett az 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetére, valamint a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltására. Az ünnepséget a gyulai polgármesteri hivatal dísztermében tartották, ahol Wittner Mária ’56-os szabadságharcos mondott ünnepi beszédet.

- Ki más is lehetne hitelesebb megszólaló a mai megemlékezésen, mint az, aki maga is részese, szemtanúja volt az akkori eseményeknek – mondta Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke.

Wittner Mária beszélt arról, hogy fiatalként mit jelentett átélni a majd hatvan évvel ezelőtti eseményeket, miért fontos emlékezni, és mi volt az ’56-os forradalom üzenete:

- A hazaszeretet, az emberszeretet, az összefogás, mindaz, ami a barikádon is volt tapasztalható. Ez az összefogás lehet a nemzet felemelkedésének kulcsa, meg kell próbálni a nemzetért, a hazáért, gyermekeinkért, unokáinkért, embertársainkért igazat játszani – mondta a Wittner Mária.

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése minden évben Békés megye társadalmi, gazdasági, tudományos fejlődéséért, nemzetközi kapcsolatai erősítéséért valamint a művészeti és kulturális élet, továbbá a sport területén kimagasló eredményeket elérő személyek, kollektívák tevékenysége elismerése érdekében „Békés megyéért” kitüntetést adományoz. 

Az ünnepségen Zalai Mihály elnök Békés Megyéért kitüntető díjat adott át Domokos Lászlónak a Békés Megyei Önkormányzat tagjaként és elnökeként, egyéni országgyűlési képviselőként Békés megyéért, a Békés megyében élőkért végzett kiemelkedő munkája elismeréseként. 

Békés Megyéért elismerést vett át Fekete Péter a Békéscsabai Jókai Színház és a Szarvasi Vízi Színház élén elért eredményeiért, Békés megye kulturális és színházi életében nyújtott kimagasló munkája elismeréseként. 

Békés Megyéért kitüntető díjat adott át Zalai Mihály elnök Sápi Lajosnak a megyei üvegipar korszerűsítése és megtartása érdekében végzett magas színvonalú, példaértékű munkájáért.

Az ünnepséget a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanárainak műsora zárta.

Zentai Péter fotói az eseményről: