• |  

Kiadó reklámfelület

2018.05.25 Orbán

   

Stratégiai együttműködési megállapodás

2015.06.3016:24
Forrás: KHESZ
 
Több hetes előkészítés után, június 10-én került ünnepélyes keretek között aláírásra Gödöllőn az az egyedülálló és példaértékű stratégiai együttműködési megállapodás, amely a kölcsönös remények szerint hosszú évekre meg fogja határozni a Szent István Egyetem (SZIE) és a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) szakmai kapcsolatának kereteit. A rendezvényen Figler Kálmán, a SZIE kancellárja és dr. Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke látta el kézjegyével a megállapodást. Az együttműködés célja és feladata, hogy a két szervezet közösen végezze a vízhez kapcsolódó, a horgászatot, a halgazdálkodást érintő tudományos, oktatási, kutatási és fejlesztési tevékenységeket, ezáltal elősegítsék a víz és a hozzá kapcsolódó környezet jobb és fenntartható felhasználását.

A MOHOSZ hosszú évek óta együttműködik az Egyetemmel és a magyar felsőoktatási intézmények közül a SZIE-t választotta első stratégiai partnerének. Az Egyetem a vizet egyre növekvő jelentőségű erőforrásnak tekinti és így - több más fontos kutatási téma mellett - elsőséget ad ez irányú kutatásainak. A víz fizikai és kémiai kutatása mellett a vizes élőhelyek biológiai megfigyelése és azok társadalmi hasznosításának vizsgálata már jelenleg is több intézeti és tanszéki egységben folyik.

- Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy egy ilyen múlttal és hagyományokkal, valamint taglétszámmal rendelkező szervezet, mint a MOHOSZ Egyetemünket találta méltónak a közös szakmai munkára - jelentette ki Figler Kálmán, majd arról is szólt, hogy a Halgazdálkodási Tanszék kiemelt feladatának tekinti ökológiai szemléletű, környezettudatos szakemberek elméleti és gyakorlati képzését, akik a halgazdálkodást komplex rendszerben képesek értelmezni, s megismerik annak természet- és környezetvédelmi aspektusait. Az oktatási tevékenység mellett természetesen számos kutatást folytatnak a tanszék munkatársai a hallgatók bevonásával, terepen és laboratóriumi körülmények között egyaránt. Ezek a kutatások elősegítik a nemzetközi szinten is alkalmazott haltermelési technológiák fejlesztését is. - A mai megállapodás közvetlen előzményei közé tartozik, hogy a szövetségi szolgáltatások átalakításának végrehajtása során szükségünk volt egy olyan, többek között a vízminőség komplex vizsgálatára is alkalmas akkreditált laboratóriumra, mellyel az Egyetem rendelkezik. A tárgyalások során azonban egyre több volt a feltárt közös szakmai felület, így a most megkötött komplex együttműködés végül jelentősen túlmutat néhány vízminta vizsgálatán, hangsúlyozta dr. Szűcs Lajos. Az év végén jelentős számban lejárnak az állami hasznosítású vízfelületek kezelésére vonatkozó szerződések, új pályázatok kiírására kerül sor és a 2013-ban elfogadott új halgazdálkodási és halvédelmi törvény szellemében a természetes vizek vízkezelői jogát lehetőség szerint majd az erre felkészült, megfelelő háttérrel is rendelkező horgász szervezeteknek kell megkapniuk. A már ismét több mint 300 ezer horgászt tömörítő MOHOSZ jobban meg tud majd felelni az előtte álló halgazdálkodási és ökológiai feladatoknak, hogy ha olyan szakmai partnere van, mint a Szent István Egyetem.

Dr. Urbányi Béla, a Halgazdálkodási Tanszék vezetője is kiemelte, hogy a most aláírt stratégiai megállapodás jelentősen hozzájárul majd a vízminőség védelméhez. Arról is tájékoztatást adott, hogy a MOHOSZ horgászati hasznosításában lévő Velencei-tavon javában zajlik a hungaricummá fejleszthető tájponty, a kosfejű ponty genetikai állományának feltérképezése. Hozzátette, a jövőben a keszeg mellett a süllő, a széles kárász és a menyhal állományának szaporítása és kihelyezése is egyre jobban kívánatos lesz a hazai horgászvizekben. Kiemelte, hogy az Egyetem és a MOHOSZ együttműködése például közös pályázatokon keresztül is jól szolgálhatja majd a hazai és a nemzetközi horgászturizmus fejlesztésének kormányzati célját is.

A partnerség keretében a SZIE igény szerint elvégzi majd a MOHOSZ és tagszervezetei kezelésében lévő egyes víztestek hidrobiológiai, halfaunisztikai felmérését, egyes havária helyzetek kezelését, vállalja a vízminőségi laborvizsgálatokat, különböző őshonos halfajok kísérleti szaporítását, a szaporítási technológia kidolgozását, a halfajok genetikai tartalékainak megőrzését, továbbá felkérésre szaktanácsadást, oktatást végez, valamint ellátja a társpályázói feladatokat. A MOHOSZ közreműködik kutatási, szakdolgozati és doktori témák felvetésében, témajavaslatok elkészítésében, kutatási területeket és feltételeket biztosít, ennek keretében gondoskodik az Egyetem hallgatói számára csónakokról, halfogó és jelölő eszközökről, valamint adott lehetőségein belül a szükséglet szerinti kísérleti halakról - kiemelten a Velencei-tavon, illetve az Agárdi Horgásztanyán, mint fő kutatási helyszínen -, s vállalja előadások, bemutatók megtartását, közös pályázatok megírását és megvalósítását is. Az együttműködő Felek a megállapodás tartós és sikeres teljesítésének érdekében egyidejűleg összekötőket jelöltek ki; az Egyetem részéről Dr. Urbányi Béla dékánhelyettes, tanszékvezető egyetemi tanár, a MOHOSZ részéről pedig Dr. Dérer István elnökhelyettes személyében, majd a rendezvény zárásaként végül sajtótájékoztatón válaszoltak a felmerülő kérdésekre. 

SZIE-MOHOSZ

Forrás: MOHOSZ
http://mohosz.hu/cikk131.html