• |  

Kiadó reklámfelület

2018.07.20 Illés

   

Babona

2015.02.1612:35
Forrás: mno.hu

Türelmetlenül várom – bár nem vagyok babonás –, hogy mi lesz velem holnap, holnapután vagy az év többi napján.

Azt mondják, hogy amit az ember az esztendő első napján csinál, azt fogja egész évben „gyakorolni”, az határozza meg aktuális évének majd minden napját.

Babona – legyintettem a levegőbe, de nem hagyta nyugodni pezsgővel locsolgatott elmém kóborlását, és a fenti gondolat kapcsán elég bizarr és tétova eszmefuttatásaim támadtak, mert azért – szívünkre tett kézzel valljuk be – ez a gondolatiság elég sok buktatót és némi huncutságot is rejt magában. Hogy milyeneket, azt most nem részletezem, egyszerűen a Tisztelt Olvasó feddhetetlen és tiszta fantáziájára bízom…

Talán ez a megállapítás is motoszkálhatott a fejemben, amikor eldöntöttem, hogy – lesz, ami lesz – én bizony az év első napján vadászni fogok. Mondjuk ez nem nagy felfedezés, hiszen az év majd minden napján megragadom a lehetőséget a puska forgatására, és éppen ezért miért lett volna ez másképp január elsején?

Hajnalban, a korai kelés viszontagságosan rögös útján azért kicsit elbizonytalanodtam. Sok volt a pezsgő, a malacsült meg a lencse, az alvás meg ezekhez mérten meglehetősen kevés, de azért csak átestem valahogy a hajnali toaletten. Bár még kissé „dörömböltek a majmok” a fejemben – igaz, már egyre halkabban –, és még némi ücsörgés rám fért volna az előszobában, inkább összeszedtem magam…

Fácán és nyúl! Ez rendeltetett mára, de a vadászház udvarán csak páran lézengtünk.
Az értelmesebbje otthon nyalogatta a sebeit, és bár itt is mindenkin látszott az előző este vagy hajnal mélyre nyomott pecsétje, – ki merem jelenteni – mindenkiben ott motoszkált, hogy inkább a fűtött szobában találtunk volna magunknak hasznosabb és élvezetesebb elfoglaltságot.

Csak a kutyák tomboltak megfeszülve, és az adrenalintól összevissza rohangáltak, ezzel is bizonyítva: vadászni a legjobb! Persze mi, emberek jelen esetben erről másképp vélekedtünk volna… De mivel a kutyát sem érdekelte ez irányú elmélkedésünk, inkább felfejlődtünk, betöltöttünk, és „Irány az ég alja!” felkiáltással megkezdtük a hajtóvadászatot.

Be kell hogy valljam, az eleje nagyon fájt. Szúrt itt, hasogatott ott, de azért derekasan lépkedtem – titkon körbenéztem, tettestársaim is hasonló „betegséggel” küszködtek.

De azért csak belelendültünk: szépen szólt a puska, voltak parádés lövések és kevésbé emlékezetes hibázások, pattant a nyúl, burrant a fácán, a kutyák csodálatosan dolgoztak, és valamelyik szárnyban még egy rókát is hibázott valaki. Végül is ragyogóan éreztük magunkat, és a nap végén, immár tiszta fejjel, kellően kipirosodott arccal és megfáradt lábbal álltuk körbe a szerény terítéket.

És most, amikor ezeket a sorokat írom, már itthon vagyok, a meleg szobában, az asztalon tea (rumos) gőzölög, és én türelmetlenül várom – bár nem vagyok babonás –, hogy mi lesz velem holnap, holnapután és az év többi napján.