• |  

Kiadó reklámfelület

2018.09.20 Friderika

   

Az orosházi ezüstlányok sikertörténete

Talán nem tévedünk nagyot, amikor úgy fogalmazunk: a tavalyi ötödik helyezést követően minden előzetes képzeletet felülmúlóan teljesített OXXO Energy Orosházi NKC NB I B-s női kézilabda-csapata, amely ezüstérmes lett a honi második vonal Keleti-csoportjában. A sikerek forrását a leköszönő vezetőedzővel, Száva Flóriánnal próbáltuk felkutatni.

– Menjünk vissza az időben egy évet. Milyen terveket szőttek tavaly ilyenkor, az előkelő ötödik hely megszerzésekor?
– Úgy terveztük, hogy az akkori sikercsapat minden majd minden tagja marad a klubnál, ezzel szemben összesen hat játékos távozott különböző okok miatt. Természetesen nem volt kis feladat a megfelelő pótlásuk. Augusztus közepére alakult ki a végleges keretünk, a maradók mellé vagy junior korú játékosokat, vagy a korosztályból kiöregedőket tudtunk csak igazolni, mindössze Velky Viki volt kivétel ez alól. Némileg a korábbi játékunkon is „igazítani” kellett, mivel az újonnan érkezőkre túlnyomó többségben a belső posztokon számíthattunk támadásban és védekezésben. A bajnoki menetrend sorsolásakor Fortuna mellénk állt, ennek köszönhetően folyamatosan erősödő csapatokkal kerültünk össze az őszi idény során. Sokak meglepetésére, de a mi nagy örömünkre a harmadik helyet sikerült megszereznünk.

– Minek tulajdonítható, hogy ezt is überelni tudták?
– Igyekeztünk egyben tartani a társaságot, és egy jó alapozást elvégezni. Az elképzeléseink megvalósultak, ennek eredményeként optimistán vártuk a tavaszi idényt. Azzal, hogy a Dorozsma az élvonalból igazolt játékosaival pontveszteség nélkül zárta az őszi szezont, tulajdonképpen a bajnoki cím már akkorra eldőlt. Az éllovas mögött viszont öt-hat csapat között folyt a harc a dobogós helyezésekért. Ilyen kiélezett versenyben nüánszok döntenek. Ami a mi malmunkra hajtotta a vizet a riválisokkal szemben, az a mérhetetlenül nagy csapategység volt. Ezek a lányok a pályán, és azon kívül is nagyszerű közösséget alkotnak. A másik komoly fegyverünk a kiváló edzettségi állapot volt, amellyel több esetben is a sírból hoztunk vissza mérkőzéseket. Persze kellett hozzá az is, hogy a fiatal, kellő tapasztalattal még nem rendelkező játékosaink jó döntéseket tudtak hozni a döntő szituációkban.

– Bizonyára voltak az átlagosnál emlékezetesebb és persze „felejtősebb” meccsek is a tavasz folyamán…
– Döntő többségében elégedett lehettem. Negatívumként egyedül a Kispest elleni hazai vereséget éltem meg, ami azért volt különösen fájó, mert az egyik legnagyobb riválisunkkal szemben maradtunk alul. Viszont előtte, és azt követően is olyan sorozatot produkáltunk, ami miatt egy héttel a bajnokság zárása előtt – egyesek szomorúságára, de sokak örömére –, sikerült megszereznünk a csak titkon remélt ezüstérmet. Ez azért különösen értékes, mert a társaság sokkal gyorsabb ütemben fejlődött csapattá, és lett taktikailag érettebb, mint az szakmailag elvárható volna. Persze tenni is kellett érte. Nagyon sokat edzettünk, a lányok azonban mindenben partnerek voltak, becsületesen elvégezték a munkát, olykor még többet is az eltervezettnél. Nem ünneprontás, de önbizalmat adott, hogy az eredményesség ellenére többször is negatív kritikákkal illették a csapatot, illetve személy szerint engem. Egyesektől akkor is kaptunk hideget-meleget, amikor az nem feltétlenül volt indokolt. A lányokkal azonban ezt is higgadtan megbeszéltük. Tulajdonképpen csak köszönettel tartozunk a hátulról szurkálódó embereknek, mert ez még inkább összekovácsolt, és még több erőt adott nekünk ahhoz, hogy céljainkat elérjük.

– A csúcson kell abbahagyni – tartja a mondás, de ez a csapat talán még nincs csúcsra járatva, általános meglepetésre mégis elköszönt a csapattól. Valami komolyabb ajánlat áll a háttérben?
– Az előzményekről annyit, hogy április folyamán szinte azonos időben gondoltuk azt Mikus István elnök úrral, hogy egyeztetnünk kell a jövőt. Felvázoltam az elképzeléseimet és a lehetőségeket, az elnökség pedig úgy döntött, hogy a szerződésemet nem hosszabbítja meg. Őszintén megvallva, én magam is így láttam jónak, mert a civil munkám mellett, ilyen feltételekkel nem tudnám és nem is akarnám tovább végezni a csapat irányítását.

– Nem lehetett egyszerű meghozni a döntést?
– A búcsúzás nehéz és fájó volt, ugyanis a csapattal mindvégig nagyon jó munkakapcsolatom volt. Tulajdonképpen már télen is csak ez tartott a klubnál, mert olyan ajánlatot utasítottam vissza, amit egyébként nem szokás.

– Végképp szakít a kézilabdával?
– Papíron június végéig még én vagyok a csapat edzője, bár az egyik múlt heti edzésen bemutatták az utódomat. Az elért második hely nemcsak a játékosoknak az ázsióját növelte meg. Vannak ajánlataim, a jövő zenéje, hogy a civil munkát miként tudom összeegyeztetni a kézilabdával. Búcsúzóul szeretném megköszönni a klub vezetésének, hogy másfél évvel ezelőtt megkeresett, kitartó szurkolóinknak, hogy idegenbe is mindenhová elkísértek bennünket, és még inkább a játékosoknak az elmúlt időszakot. Már többször nyilatkoztam róluk, hogy mennyire nagyszerű emberek, amit az évzárón is bizonyítottak. További sok sikert a pályán és a magánéletben egyaránt mindenkinek!

Interjút készítette: BMSExtra - Bakulya Mihály