• |  

Kiadó reklámfelület

2018.11.16 Ödön

   

Turisztikai fejlesztések

2014.05.1519:20
Forrás: MTI

Több megyét érintő turisztikai fejlesztések valósulnak meg uniós támogatással a Körösök völgyében Békésen, Szarvason és Kunszentmártonban 130 millió forintból - tájékoztatta a nyertes pályázati konzorciumot vezető Körösök Völgye Vidékfejlesztési Egyesület elnöke az MTI-t.

Hodálik Pál elmondta, hogy a Leader térségeken átívelő turisztikai fejlesztésekre 2013 tavaszán hirdetett pályázatot a Vidékfejlesztési Minisztérium. A pályázati konzorcium a Körösök völgye, mint egységes tájegység vonzerejének és idegenforgalmi jelentőségének növeléséhez, az aktív turizmus feltételeinek javításához pályázott támogatásra, a projekt az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és a magyar kormánytól 100 millió forint vissza nem térítendő forrást nyert. Az összeget a projekt nyertes pályázói 30 millió forint önerővel egészítették ki. 

Az egyesület elnöke elmondta: a beruházási program keretében felújítják a békési kishajó kikötőt, a szarvasi szabadstrandot korszerű fövenystanddá alakítják. Új mólók épülnek a Hármas-Körös és a Holt-Körös összekapcsolására és új kishajó kikötő épül Kunszentmártonban. A Fehér-Körös gyulai szakaszától a Hármas-Körös kunszentmártoni szakaszáig, illetve a Hármas-Körös útvonalába bekapcsolt Holt-Körösön 5 ponton javulnak a vízi turizmus fogadási feltételei.
Új eszközöket vásárolnak, kerékpárokat és vízi járműveket és három új kölcsönző pontot nyitnak. A koordináló szervezet szerepét betöltő Körösök Völgye Vidékfejlesztési Egyesület valamennyi létesítménynél térképpel ellátott információs táblát helyez el, a lehetséges vízitúra útvonalakról és a kikötők környékén található látnivalókról.
A pályázati felhívásban előírt végső megvalósítási határidő 2014. december 31., így legkésőbb 2015. tavaszától új és megújult környezet fogadja a vízi úton közlekedőket a Körösök mentén - mondta az elnök az MTI-nek.